Grafológia

Akiben zűrzavar van – zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van – rendet teremt maga körül.

Életünk maghatározója a párkapcsolat

 

 

                             

 

Amikor arról beszélek, hogy párkapcsolat, akkor kapásból az olyan kapcsolatra gondolnak az emberek, amely a szexuális kapcsolatot jelenti. Életünk során sokféle párkapcsolatot alakítunk ki.     

Ilyen kapcsolat lehet a boltos és a vásárló közt, a fodrász és a megszépülni kívánó hölgy vagy úr között. Tanár és tanítványa között, és még sorolhatnánk.

 

Amikor az előadásaim során eljutok addig, hogy akkor beszéljünk a „g” és az „y” kapcsolatáról, akkor pedig a szexuális kapcsolatról beszélek. Erről hallottak talán a legtöbbet az emberek, és ez a téma az, amely a grafológia terén a legjobban megmozgatja az emberek fantáziáját.

 

 A rovásírásban is megtalálható a „GY’  A "GY" jelentése: "eGY".
Az "EGY ÖREG ISTEN" vagy a "MAGYAROK ISTENÉNEK" jele.
Néhányan a keresztény Egy házhoz kapcsolják, azonban a jel a magyarság számára sokkal ősibb, mélyebb jelentésű.

EGY az isten EGY a nemzet!

 

 

Amikor két ember úgy dönt,hogy összeköti az életét és házasságra lép,  és ez az én időmben még így volt természetes, ma már egyre kevésbé, Isten és Ember előtt esküt tett, hogy társával eggyé válik, és együtt, egymást segítve jóban - rosszban élik életüket.

 

Ilyenkor két ember, a nő és a férfi egy életet kezdett élni, a közös célokért, a közös családért, vagy akár a közös vagyon gyarapításáért, vagy az ország gazdagabbá tételéért. Mindegy, hogy mi volt ez a közös cél, de közös célok megvalósításáért jött létre a házasság, amit gyakran a szülők döntése előzött meg, mondván, ők jobban tudják, mi az ami a fiatalok érdekeit képviselik. Manapság is közös célok megvalósításáért jön létre a házasság. És mivel a ’GY’ az egységet, az összetartozást jelképezte, jelentette és jelenti mindmáig, így vált a „gy” a szexuális partner, szexuális életem, a partneremmel megélt kapcsolatomat megmutató jellé a grafológiában.

 

Különleges kettős betű ez, hisz a magyar ÁBC sajátossága, legjobb tudomásom szerint ilyen betű más ÁBC-ben nem található.

A „gy” megmutatja, hogyan élem meg a kapcsolatomat a társammal, mennyire vállalom fel az érzéseimet, megkapom-e a partneremtől mindazt, amire szükségem van. Hozzá tartozónak érzem-e magam ahhoz az emberhez, akivel együtt élek, vagy sem. Mennyire értékelem a társam, vagy inkább a külvilág van róla jó véleménnyel? Ki a domináns a kapcsolatban: én vagy a társam? Egyenrangú társként éljük-e az életünket, vagy játszmákat játszunk, melyben igyekszünk a másikat felemelni, vagy legyőzni?

Párkapcsolat. Szerelem. Szeretet. Életünk meghatározója. Mivel ebben a világban élünk, ezért szükségünk van az emberekre, akik körülöttünk élnek, hisz tőlük kapjuk az érzéseket, a visszajelzéseket, hogy mi magunk mit váltunk ki a külvilágból. És ezekre a visszajelzésekre is szükségünk van. Ha nem lenne, egy lakatlan szigeten élnénk, ahol csak magunk alakíthatnánk az életünket, nem lenne, akivel nap mint nap játszhatnánk, és nem érezhetnénk magunkat hol nyertesnek, hol vesztesnek. Értelmetlenné válnának a mindennapi harcaink, küzdelmeink, hogy meggyőzzük a másikat az igazunkról, vagy önmagunkat arról, hogy elfogadjuk: neki van igaza.

 

Problémáid vannak a párkapcsolatban? Nem érzed jól magad a munkahelyeden? Válasz úthoz érkeztél, és nem tudod, hogyan döntsél? Egyszerűen kíváncsi vagy, mit mutat az írásod? Gyereknevelési problémáid vannak? Szeretnéd tudni, hogy miért kerülsz újra és újra ugyan olyan kellemetlen helyzetbe?

Ha úgy gondolod, hogy tudok segíteni, keress meg. 

Elérhetőségeim:

Kopcsándi Gyuláné Zsuzsa

tel.: +36 30/63-68-057

skyp.: kopcsandi.gyulane

e-mail.: zsuzsika5902@gmail.com

 

 



Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Zsu-Masszázs!

► Masszázs, a szépség és egészség előszobálya!

zsu-masszazs.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. MaTi-CaR ALKATRÉSZEK ELÉRHETŐ ÁRON MISKOLCON....

► Új, utángyártott, és gyári alkatrészek elérhető áron Miskolcon. Minden autótípushoz: ALFA/AUDI/BMW/CITROEN/CHEVROLET/DAEWOO/FIAT/FORD/HONDA/KIA/LANCIA/LEXUS/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/PEUGEOT/RENAULT/SAAB/SEAT/SKODA/VW alkatrészek elérhető áron..

alkatreszekmindenautohoz.hupont.hu

3. Nemes Farm

► Újzélandi Vörös nyúl, Castor Rex nyúl

nemesfarm.hupont.hu

4. Scarlett..."Holnap új nap virrad"...

► Ha a könnyek záporként mossák el lépteid és hited, akkor se feledd : Örökké mégsem eshet...

scarlett.hupont.hu

5. MORTÁL KOMBAT KÉPGALÉRIA

► MORTAL KOMBAT TRILOGY-GOLD-PROJEKT-ANTHOLOGY

mortalkepek.hupont.hu

6. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

7. Starok,csilogás,filmek sztárok,pletykák!!!

► Sziasztok!remélem tecceni fogok

eclipselove.hupont.hu

8. Nagy;és kis macskafélék

► HA ÉRDEKELNEK A MACSKÁK AKKOR ITT A HELYED!!!

jankamarci.hupont.hu

9. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

10. Minden ami lakásfelújítás, szobafestés, burkolás, kisebb nagyobb munkára.

► Minden ami lakásfelújítással kapcsolatos, kisebb nagyobb munkálatokra, olcsón és gyorsan. Budapest egész területén. Szinte azonnali kezdéssel vállaljuk lakások, házak, panelok, irodák teljes körű felújítását. Ingyenes felmérés, 5 év garancia.

epiteszek.hupont.hu

11. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

12. HuPont.hu Ajánlja: Linkgyűjtemények Linktárak, Webcímtárak, Webkatalógusok

► Mely linktárak, linkgyűjtemények segíthetnek a weboldalad látogatottságának megnövelésében? Mit érdemes tudni a linktárak, linkgyűjtemények, webcímtárak, webkatalógusok működéséről?

linkgyujtemenyek-linktar.hupont.hu

13. Idézetek,képek

► Itt mindenféle idézetet megtalálsz..életről,barátságról,szerelemről...és kérésre is teszek fel

erdekesoldal.hupont.hu

14. Schwarenberg kennel, szálkás-, hosszú- és rövidszörű tacskók

► Kaninchen, törpe, standard tacskók minőségi tenyészete.

schwarenberg.hupont.hu

15. ERRŐL- ARRÓL- ŐSZINTÉN & EZ + AZ

► Ez egy sok mindenről szóló Honlap. Olvashatsz szépről, jóról, rosszról, vidámságról, érdekességekről, stb.

errol-arrol-beszelni.hupont.hu

16. Konténeres sittszállítás Budapest

► Olcsó konténeres sittszállítás +36 21 300 7197 azonnal! Hulladék konténer rendelés Budapesten.

konteneres-sittszallitas.hupont.hu

17. HATODIK NAPON

► HÍREK, ÖSSZEESKÜVÉSEK, FILMMOZAIK, STB.

hatodiknapon.hupont.hu

18. Utólagos vízszigetelés Budapest +36 30 2491 291

► Salétromos falak utólagos vízszigetelése Budapesten, lábazati szigetelés, terasz szigetelés, pinceszigetelés injektálással +36 30 2491 291.

utolagosvizszigetelesbp.hupont.hu

19. Film,játék-extrák

► király pc ps2 ps3 xbox 360 psp-és játékok és gta meg bionicle itt mindent meglehet találnia bioniclék-röl ésa játékok-ról és a filmek-röl meg a legok-ról

games-extras.hupont.hu

20. A HAZA NEM ELADÓ MOZGALOM PÁRT

► Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül. Kásler Árpád

ahazanemeladomozgalom.hupont.hu

21. Személyre szabott utazás!

► Utazási tanácsadóként kényelmesebbé és egyszerűbbé teszem a nyaralásod szervezését! Tervezz velem, utazz a nagyilágban és vedd igénybe ingyenes szolgáltatásom! bernadettgyongyosi@gmail.com Tel:20/989-3823

utazasitanacsado.hupont.hu

22. GLUTÉNMENTES ÖVEZET

► Hogyan fogyhatsz 50 felett gluténmentes diétával?

glutenmentesreceptek.hupont.hu

23. BIONICLE

► Király bioniclek

bionicleglatorianss.hupont.hu

24. MotoGP Információs Oldal

► Az egyik legnagyobb motorverseny bemutatása és ismertetése az oldal célja. Jó szórakozást kívánok! Pfaff Tamás

motogp.hupont.hu

25. Angyali menedék

► Angyali vezetés a megfáradt és beteg lelkeknek

archangelgabriel.hupont.hu

26. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

27. Darázsirtás azonnal 06 70 424 9142

► Non-stop darázsirtás azonnal, garanciával Budapesten és országosan, 06 70 424 9142, darazsak irtása házilag tanácsok.

darazsirtasa.hupont.hu

28. Nem minden Fekete-Fehér

► Figyelmeztetés!!! Fiúk kizárva! Nem minden fekete-fehér, még ha ez az oldal az is! XD

olvaso-oldal.hupont.hu

29. Napelem rendszerek teljes körű kivitelezése

► Cégünk napelem rendszerek teljes körű kivitelezésével, telepítésével foglalkozik

napelemesrendszer.hupont.hu

30. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

31. D a n i s R A C I N G

► www.DanisRacing.hu

danisracing.hupont.hu

32. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

33. Sziklavár

► Szenvedélybetegsegítő Regionális Közhasznú Egyesület

sziklavar.hupont.hu

34. VICTORY DEKOR

► A Nagykanizsán 1994 óta működő Victory Dekor célja vállalkozók, cégek és magánszemélyek reklám,dekorációs igényeinek kielégítése. Bízom benne, hogy hamarosan Önt is elégedett ügyfeleim között köszönthetem.

victorydekor.hupont.hu

35. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

36. Miley Cyrus:)

► Ez az oldal a lány tiniknek szól és azoknak,akik imádják Mileyt!Ezen az oldalon megismerhetet Mileyt és megtudhatsz róla olyan dolgokat,amit még eddig nem tudtál!Az oldalon több tini sztárról is olvashatsz,de Miley a fő!Nézzétek meg a "FRISS" menüt!

crazyladys.hupont.hu

37. Self Watering Indoor Planter

► self-watering planter for my indoor plant without using any electronics

natalielutz.hupont.hu

38. Kormánybőrözés Budapest IV. Kerület

► Profi munka, gyári anyagok!

autokarpit.hupont.hu

39. kozmetikai cikkek vásárlása és rendelése

► nagy ferenc : 06 20 / 914-70-73

nagyferenc.hupont.hu

40. Kútfúrás házilag - Fúrj magadnak saját vízkutat! Házi kútfúrás

► Kútfúrás házilag, avagy készítsd el magad a kutadat. Házilagos kútfúrás.

kutfurashazilag.hupont.hu

41. Sicambria-Alba Regale-Fehérvár, Buda Vetus-Ősbuda-Óbuda

► Királyi fehér fővárosunk Sicambria, Alba Regalis, Fehérvár, Buda Vetus, Ősbuda azaz Óbuda, Szűz Mária sziget, Veteri Pest-Antiqua Pest ősi városaink és múltunk eltitkolt történelmünk kutatásával és feltárásával foglalkozó oldal

albaregalis.hupont.hu

42. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

aerobicszeged.hupont.hu

43. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!

► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!

cirkomester.hupont.hu

44. Lakáskulcs és autókulcs másolása!

► Szombaton is nyitva!

kulcsmasolas.hupont.hu

45. El Internado - Internátus

► Ez az oldal az Internátus (El Internado) című sorozattal foglalkozik. Már a facebookon is!! :)

el-internado.hupont.hu

46. Ezo Hírnök

► www.ezohirnok.hupont.hu

ezohirnok.hupont.hu

47. Hitel egyszerűen: jelzáloghitel, lakáshitel, lízing

► 28 bank ajánlata egy helyen. Hitel és lízing teljes körű ügyintézése.

hiteles.hupont.hu

48. Keller cukrászat honlapja: torták, aprósütemények, pogácsák

► Honlapunkon megnézheti az általunk készített termékek fényképeit és tájékoztatást kap árainkról.

kellercukraszat.hupont.hu

49. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

50. Polgári Búcsúztató - Zombor Zsuzsanna

► Polgári búcsúztatás és temetés szervezés az Ország egész területén! 70-385-0914

memento.hupont.hu

51. Vizeli Antal EV

► Kandallók, Kémények,Cserépkályhák,Tömeg kályhák, családi házak komplett kivitelezése, szigetelés, térkövezés

tonerbau.hupont.hu

52. LÁSZLÓ ÓLOMKRISTÁLY PARÁDSASVÁR Arany J.u.13. 36/373 -574

► Családi vállalkozásunk ólomkristály termékek kézi csiszolásával foglalkozik. Különleges, egyedi termékekkel, saját tervezésű,egyéni mintavilágú kollekciókkal állunk kedves vásárlóink rendelkezésére. laszlokristaly@gmail.com

laszlokristaly.hupont.hu

53. NUMIZMATIKA a fémpénzek és bankjegyek képeivel

► A fémpénzek és a bankjegyek világa. The World of the Coins and the Banknotes.

numizmania.hupont.hu

54. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

mosogepszerviz.hupont.hu

55. Bejelenzkezés

► itt és most

login.hupont.hu

56. FRANCIA AUTÓALKATRÉSZEK - MaTi-CaR Alkatrészek elérhető áron Miskolcon....

► ÚJ, utángyártott Francia autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon. CITROEN ALKATRÉSZEK-DACIA ALKATRÉSZEK-PEUGEOT ALKATRÉSZEK-RENAULT ALKATRÉSZEK-FRANCIA autókhoz alkatrészek elérhető áron..

francia-auto-alkatreszek.hupont.hu

57. NÉGY KIVÁLÓ TERMÉK AZ EGÉSZSÉGEDÉRT ÉS ANYAGI FÜGGETLENSÉGEDÉRT!

► Vegyszer és adalék mentes zöldség és gyümölcs koncentrátumok fogyasztása és népszerűsítése által egészségesebbé és anyagilag önállóbbá válhatsz.

negytermek.hupont.hu

58. Integritás Közhasznú Egyesület

► A páciensek és hozzátartozóik pszichiátriai rehabilitációs, érdekvédelmi, önsegítő szervezet

integritas.hupont.hu

59. Efficiently getting out of debt

► You may find yourself under a mountain of debt

anneboyd.hupont.hu

60. Kasza Tamás, Lezárás Specialista Oldala

► Ha már értékesítesz, akkor keress vele pénzt is, ismerd meg a lezárás lépéseit: www.lezarasspecialista.hu

lezarasspecialista.hupont.hu

61. SZENT TERÉZ GONDOZÓHÁZ

► ápolás és idős betegek gondozása

szentterezgondozohaz.hupont.hu

62. ORCHIDEAL KENNEL KISCICÁI

► Csincsilla perzsa, füst , barna tabby és sima perzsa almok, kiscicák !

orchidealbaby.hupont.hu

63. ☻!!!Minden ami Miley Cyrus!!!☻ (szerkesztés,feltöltés alatt)

► Ez a honlap a Miley Cyrus (Hannah Montana) sztárjával foglalkozik!!!Mindent dolgot és infót megpróbálok összegyűjteni!!!:):)♥ (habár még csak 1-nek foglalkozok eféle weblappal remélem tetszeni fog mindenkinek♥)

mileycyrusolda.hupont.hu

64. Konténer rendelés Budapest

► 1-2 órán belüli, olcsó konténer rendelés Budapest területén, +36 21 300 7197

kontenerbudapest.hupont.hu

65. ♥ Csajszy-k oldala ♥

► ♥ Üdv a Csajok oldalán! Légy a csapat tagja! ♥

csajszy-k.hupont.hu

66. wonderfulphotos

► Citate,Cofee, szep idezetes, verses, nevnapi, szuletesnapi kepek , hatter szettek, fejlecek, sorelvalasztok, feliratok , versek, idezetek! Az oldalak folyamatos feltoltes alatt allnak, latogass meg gyakrabban, koszonom , danke, multumesc , thanks.

wonderfulphotos.hupont.hu

67. Konténer rendelés Budapest

► KONTÉNER RENDELÉS - KONTÉNERES SITTSZÁLLÍTÁS BUDAPEST Szabaduljon meg könnyedén a felesleges hulladéktól +36 30 911 0781

sittkontener.hupont.hu

68. NÉPDALOK Egy Helyen!

► Szereted a népzenét? Utálod, amikor nem jut eszedbe egy népdal szövege? Itt a helyed!

nepdalokegyhelyen.hupont.hu

69. Flames Mánia - Calgary Flames magyar rajongói oldal

► Mess with the best - Burn like the rest...

flames-mania.hupont.hu

70. ACPC actual personal computer shop

► Számítástechnikai , Digitális fotó, Audio-vizuális Termékek Webáruháza

acpc.hupont.hu

71. PANNONTHERM MINŐSÉGI FA NYÍLÁSZÁRÓK

► www.pannontherm.eu

pannontherm.hupont.hu

72. KERÍTÉSFONAT, DRÓTFONATGYÁRTÁS,TÁBLÁS KERÍTÉSEK

► Cégünk drótfonatok, csirkehálók, TCS fonatok gyártásával, táblás kerítések, rostaszövetek, hegesztett hálók, rozsdamentes inox korlátok forgalmazásával foglalkozik.

drothalo.hupont.hu

73. GYERE, NÉZZ KÖRÜL ÉS HÍVD A BARÁTAIDAT IS!!!:D

► Mindig jól jöhet, ha tanács kéne!:)

korterem.hupont.hu

74. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

lukacsimedia.hupont.hu

75. Horse Racing Sport Betting

► Our horse racing results page provides a comprehensive results service from all corners of the globe, with meeting from Hong Kong, India, Japan, Singapore, and the UAE all covered.

janebraun.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 52
Tegnapi: 29
Heti: 81
Havi: 977
Össz.: 194 850

Látogatottság növelés
Oldal: Életünk egyik meghatározója a párkapcsolat
Grafológia - © 2008 - 2025 - zsugrafi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »