Grafológia

Akiben zűrzavar van – zűrzavart hoz létre környezetében. Akiben rend van – rendet teremt maga körül.

 

 

Amiről az aláírásunk árulkodik

Sokszor mondják, hogy napjainkban egyre kevesebbet írunk. Ebben van valami, én magam is szívesen írok a számítógépen, régebben írógépen, hisz az írás így olvashatóbb, könnyebben lehet szép, mutatós külalakot kialakítani. A számítógépen van olyan betűtipus is, ami tökéletesen utánozza a kézírást. 

Az a láírásunk lehet egy banner is, hisz arról árulkodik, hogy mivel foglalkozunk, és az, hogy hogyan van elkészítve, mennyire figyelem felhívó, mennyire vonzza a szemet arról árulkodik, hogy mennyire fontos számunkra mindaz, amit takar.

" Csodás egy szerszám"

De az aláírásunkat naponta többször is leírjuk. Sokszor oda sem figyelünk, annyira spontán, begyakorlott mozdulattal írjuk. Vannak emberek, aki naponta többször tízszer, vagy még többször is leírja a nevét. Néha el szokták mondani, hogy a sokadik aláírásnál már türelmetlenek, egészen más az írás képe, mint az elsőnél.

A bankokban figyelnek az aláírásokra, és bizony előfordul, hogy alig hasonlít az éppen leírt íráskép az aláírásnyomtatványon megadott képre. Ez nem véletlen, hisz az aláírás is változik, épp úgy, ahogy a lelkünk rezdülése változik. Bár vannak olyan elemek, amelyek megőrzik az állandóságukat.

Cégeknél egyre elfogadottabb, hogy a bal oldalon jelenik meg az aláírás, azonban, ha ez gyerek írásban látható, vagy a hétköznapi levelezésben, akkor oda kell figyelni, mert valamilyen problémára hívja fel a figyelmet.

Az iskolában azt tanítják, hogy a jobb oldalra kerül az aláírás. A közösségi emberek, akik odafigyelnek a másikra, nyitottak, érdeklődők, rájuk jellemző az így elhelyezett aláírás. Számukra fontosak a szokások, a konvenciók.

A középre helyezett aláírás arról árulkodik, hogy a készítője keresi a választ az életében felmerülő kérdésekre.

A keresztnév megmutatja mit gondolunk önmagunkról, hogyan értékeljük magunkat. Mennyire fontos a család.

A vezetéknév megmutatja, hogy mit kaptunk a családunktól, hogyan éljük meg ezeket a lehetőségeket. Fontos-e a számunkra a munkánk, a karrierünk.

Ha olvashatatlan az aláírás a türelmetlenségről, a rejtőzködésről, önmagunk elrejtéséről árulkodik.

 

Problémáid vannak a párkapcsolatban? Nem érzed jól magad a munkahelyeden? Válasz úthoz érkeztél, és nem tudod, hogyan döntsél? Egyszerűen kíváncsi vagy, mit mutat az írásod? Gyereknevelési problémáid vannak? Szeretnd tudni, hogy miért kerülsz újra és újra ugyan olyan kellemetlen helyzetbe?

Ha úgy gondolod, hogy tudok segíteni, keress meg. 

Elérhetőségeim:

tel.: +36 30/63-68-057

skyp.: kopcsandi.gyulane

e-mail.: zsuzsika5902@gmail.com

 

 

 


 



Amíg az oldal tulajdonosa nem helyez el itt tartalmat, addig a mai napi leglátogatottabb oldalak listája jelenik meg!

KIEMELT, REKLÁMMENTES OLDALAK

1. Zsu-Masszázs!

► Masszázs, a szépség és egészség előszobálya!

zsu-masszazs.hupont.hu

LEGLÁTOGATOTTABB OLDALAK (MAI).

HuPont hirdetési rendszer

1. + Dr. Nem Doktor +

► Dr? Az itt lévő dr-ok jogosultak dr-ként a dr előtag használatára. A doktorokban, tanácsaikban megbízunk. De ön doktor? Nem vagyok Dr. De ettől még tudhatok. Tőlük tanulok 2011 óta. Dr...

dr-nem-doktor.hupont.hu

2. lomtalanit.hupont.hu

► LOMTALANÍTÁS 06-20-9185-907 ZÖLDHULLADÉK SZÁLLÍTÁS I.II.III.IV.VIII.IX.X.XI.XII.XIII.XIV.XV.XVI.XVII.XVIII.XIX.XX.XXI.XXII.XXIII DABAS BIATORBÁGY BUDAKESZI DUNAKESZI GYÁL MAGLÓD NAGYKÁTA PILIS SZIGETHALOM TÁPIÓSZELE ÚJHARTYÁN ÜLLŐ

lomtalanit.hupont.hu

3. Karácsonyi kaktusz (Schlumbergera)

► sokféle hasznos tudnivaló a karácsonyi kaktuszokról,szaporításukról, szép fotók a virágokról, sok segítség a gondozáshoz.

karacsonyikaktusz.hupont.hu

4. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

lukacsimedia.hupont.hu

5. Csikós Vendégházak

► Apartmanok, vendégházak, szállás ajánlatok Zamárdiban, és környékén

csikosvendeghaz.hupont.hu

6. Parkettásmunkák kivitelezése Nagykanizsán és környékén valamint Budapesten.

► Parkettázás, parketta felújítás( csiszolás-lakkozás), laminált padló lerakás valamint mindenféle parkettásmunka. (Budapest, Nagykanizsa,Zalaegerszeg, Keszthely, Hévíz, Balaton déli part,Kaposvár,Csurgó, Letenye stb.)

parkettasmunkak.hupont.hu

7. TEMATIKUS HITTAN

► Személyek, fogalmak gyakran előforduló tárgyak, szimbólumok gyűjteménye, melyeket a rejtvényeimből válogatok keresztény hitoktatók és tanítványaik részére.

tematikushittan.hupont.hu

8. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

pizzaform.hupont.hu

9. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Ide írhatod maximum 250 karakter hosszúságban a honlap leírását ill. szlogenjét. A leírás fontos a weboldal látogatottá tételében, ezért érdemes jól megszövegezni.

tuttiwiki.hupont.hu

10. BonitArt

► Fiatal cégünk valamennyi munkatársa azt vallja: egy munka akkor lehet jó, akkor szolgálhat a megrendelők elégedettségére, ha hiteles, ha jó, ha művészi. Ars poetikánkat nevünk is tükrözi, de igazolja minden eddigi munkánk is.

bonitart.hupont.hu

11. Digitális eszközökkel támogatott matematikatanítás alsó tagozaton

► Gyakorlófeladatok matematika tanításhoz, felzárkóztatáshoz, tehetséggondozáshoz

digimatekalso.hupont.hu

12. Három szóban el tudom mondani, mit tanultam az életről: mindig megy tovább.

► "A világ minden szépségéért sem akarnám elcserélni az egyéniségemet, még akkor sem, ha nincs benne semmi különös. Én én magam vagyok, és ez több annál, amit néhányan elmondhatnak magukról."

mindigvantovabb.hupont.hu

13. OLCSÓ KÖLTÖZTETÉS MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

► LAKÁS ÉS CSALÁDIHÁZ KÖLTÖZTETÉST, BÚTORSZÁLLÍTÁST, FUVAROZÁST VÁLLALUNK MAGYARORSZÁG EGÉSZ TERÜLETÉN

koltoztetes-magyarorszag.hupont.hu

14. Lakatos Budapest

► 40 éves tapasztalattal rendelkező lakatos Budapest területén és környékén vállalja kerítések, kapuk, korlátok, tetőszerkezetek elkészítését 06 30 768-3454; kovacsoltvaskerites@yahoo.com

lakatosbudapest.hupont.hu

15. Finom ízek varázsa

► Sütemények és ételreceptek saját gyűjteménye

ki-suti.hupont.hu

16. Angol nyelvkönyv - azoknak akik szeretnének IGAZÁN jól angolul!

► Sokszor belefogtál már az angol nyelv megtanulásába, de mindig elakadtál? Megvan a megoldás! Ez a nyelvkönyv meg tud tanítani angolul.

angol-nyelvkonyv.hupont.hu

17. ___ KÓTAJI KERÍTÉSGYÁRTÓ ___ MINDEN GYÁRI ÁRON !!!

► A DRÓTKERITÉS A LEGOLCSÓBB KERITÉS A VILÁGON. AMI SZÜKSÉGES HOZZÁ AZT NÁLUNK MEGTALÁLJA A-Z -ig. FÉM, ÉS BETON KERÍTÉSOSZLOPOK, HORGANYZOTT, ÉS ZÖLD DRÓTHÁLÓ, BETON LÁBAZATI ELEMEK, 3D-s KERÍTÉSPANELEK, ÉS KIEGÉSZITŐK.

kerites.hupont.hu

18. fejtsd meg a BIBLIÁT :-) :-)

► Tegyük vonzóvá, és érdekessé azt a tanítást, amely a szívünkbe ültetve tud csak gyümölcsözővé válni!

biblikusrejtvenyek.hupont.hu

19. Víz- gáz- fűtésszerelés Budapesten, fűtéskorszerűsítés!

► FŰTÉSKORSZERŰSÍTÉS kondenzációs gázkazán telepítésével, kéménybéleléssel, engedélyeztetéssel. Családi ház, lakás, iroda épületgépészeti tervezése, szerelése!

cirkomester.hupont.hu

20. Agostyán, Ágoston-ligeti erdei iskola

► Természetes Életmód Alapítvány - 2835 Tata-Agostyán, Török Ignác u. 3. kapcsolattartó: Labanc Györgyi telefon: +3630/4195080, e-mail: bakfitty@t-online.hu, www.teaagostyan.hu

agostyanerdeiiskola.hupont.hu

21. Bio vetőmagok saját kertemből

► Teremtés Könyve 1/29. „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen".

biovetomag.hupont.hu

22. Sмιℓєчқ

► Itt mindendt megtalálsz:) ami Sмιℓєчқ-al kappcsolatos(=

zizy.hupont.hu

23. Villanyszerelés Javítás Kecskemét 06/30/9388145

► Családi házak,lakások,üzletek villanyszerelése régi hálózatfelújítása

csovill.hupont.hu

24. MaTi-CaR Alkatrész- Koreai és Japán autóalkatrészek elérhető áron Miskolcon

► Gyári-, utángyártott Koreai és Japán alkatrészek elérhető áron Miskolcon! CHEVROLET/DAEWOO/HONDA/HYUNDAI/ISUZU/INFINTI/KIA/MAZDA/MITSUBISHI/NISSAN/TOYOTA

japanautoalkatresz.hupont.hu

25. TOYOTA ALKATRÉSZ MISKOLCON! TOYOTA ALKATRÉSZEK AKCIÓS ÁRON!

► Gyári-, utángyártott autóalkatrészek TOYOTA 4-RUNNER, AYGO, AVENSIS, AURIS, CAMRY, CARINA, CELICA, COROLLA, DYNA, HIACE, HILUX, IQ, LAND CRUISER, PICKUP, PREVIA, PRIUS, PREMIO, RAV4, STARLET, URBAN CRUISER, VERSO, YARIS típusokhoz akciós áron!

toyota-alkatreszek.hupont.hu

26. ELADÓ KISSPITZ KISKUTYÁK HONLAPJA

► "A KUTYA AZ EGYETLEN A VILÁGON, AKI JOBBAN SZERET TÉGED SAJÁT MAGÁNÁL"

kisspitz.hupont.hu

27. Web pillango

► Elrepit az olvasas vilagaba

pillangoevi.hupont.hu

28. Szállás Mályi-Tó Tavírózsa Üdülőház!

► Észak-magyarországon, Borsod Megyében, Miskolc környékén, Mályi tóparton, Magánszálláshely, Zöld övezetben, Üdülőövezet, Csendes helyen várja leendő vendégeit.

malyiszallas.hupont.hu

29. rolimadarkertje.hupont.hu

► Az udvar ékkövei az ember tollas barátai: díszfácánok, egzotikus galambok, papagájok, díszrécék

rolimadarkertje.hupont.hu

30. Climb - LEBO

► Mobil mászófal bérlés rendezvényekre, és alpintechnikai munkák

maszofal.hupont.hu

31. !!! Csak Hírességek !!!

► Ezen az oldalon csak hírességek találhatók! Jó szórakozást az oldal nézegetéséhez! :)

csakhiressegek.hupont.hu

32. "Anarcsi Iskolás Gyermekekért" Alapítvány

► ANARCS

aigy.hupont.hu

33. Top'99 Szerviz Kft

► Geodéziai és Épitőipari műszerek javítása és értékesítése! !

topszervizkft.hupont.hu

34. Nagy;és kis macskafélék

► HA ÉRDEKELNEK A MACSKÁK AKKOR ITT A HELYED!!!

jankamarci.hupont.hu

35. Amerikai fegyverek

► Honlapom lényege, hogy megismertesse az amerikai fegyvereket a vietnámi háborúban.

amerikai-fegyverek.hupont.hu

36. tesztek csajoknak

► Ezt az oldalt azért találtam fél hogy csajok tesztek alapján taláják meg kérdésükre a választ .

csajos-tesztek.hupont.hu

37. Dominó Panzió - Székesfehérvár___Tel:22/305-279

► SZÁLLÁS KEDVEZŐ ÁRON, ÉJJEL-NAPPAL!

domino.hupont.hu

38. Autó történet

► autós képek és autó történetek

autokepek.hupont.hu

39. Eladó tüzifa Budapesten

► Eladó tüzifa Budapesten házhozszállítással, akác, bükk, gyertyán, tölgy tüzifa méterben, hasítva, kalodázva 06 70 410 7499.

tuzifabudapesten.hupont.hu

40. PRÓBAVÁSÁRLÁS/MYSTERY SHOPING

► KÖZVÉLEMÉNY és PIACKUTATÁS ,FÓKUSZ CSOPORT MODERÁLÁS

ffprotokoll.hupont.hu

41. BoTi Műszaki Üzletház Jánkmajtis // Vendégház // Sátras kölcsönző

► Egy igazi szatócs bolt, ahol a lehetetlent azonnal megoldjuk, a csodára egy picit várni kell. Családi vállalkozás 1996 óta.

botijank.hupont.hu

42. Oriflame

► Oriflame __Mi különbözteti meg a sikeres és boldog embert a sikertelen és boldogtalantól?__Csak egy apróság az, hogy a sikeres ember rendszeresen és kitartóan csinál valamit a sikertelen az nem.

oriflame-kozmetikumok.hupont.hu

43. ×Furcsa jelenségek×

► Üdvözöllek a furcsa jelenségek oldalán!

jelensegek.hupont.hu

44. Ma

► Mai nap eseményei, röviden.

porkolt.hupont.hu

45. Horselands-A lóbarátok honlapja!

► Itt pár rövidke leírást találhatsz a legnépszerűbb lovas PC-kről, néhány lovas játék, órarendek, hátterek, és még más lovakkal kapcsolatos témákat láthatsz!

horselands.hupont.hu

46. Tóth Lóránt Fafaragó

► Munkáim Zsűrizett népi iparművészeti tárgyak, minőségi gyümölcsfából készülnek. Alkotásaim széles körben játékok, használati tárgyak, dísztárgyak, emlékoszlopok, emléktáblák, vallási tárgyak.

tothfaforgacs.hupont.hu

47. Naposcsibe, napos gyöngyös eladó, csirke, házi csibe a vésztői keltetőből

► Üdvözlöm a Vésztői Baromfiudvar Családi Gazdaság oldalán, ajánlatunk: hagyományos háztáji fajták, farm fajtaváltozatok, vörös, sárga, tarka, kendermagos, kopasznyakú, tojó és vörös húshibrid naposcsibe rendelhető

csibekelteto.hupont.hu

48. Lépj be a mostani MMORPG-játékok,és Fantasy filmek világába

► Olvasd el a Metin, a Hero Online, Florensia, DOMO és még sok-sok más MMORPG leírását és TÖLTSD is le INGYEN

adventure.hupont.hu

49. Ide írhatod a honlap főcímét, ami legfeljebb 75 karakter lehet!

► Üdvözlünk a weblapon! Nálunk minden árút olcsón megkaphatsz,a bolti ár töredékéért. Kellemes böngészést kívánunk! (jelenleg még dolgozunk az oldalon,kérjük hogy látogass visza később. Köszönjük.)

aruexpressz.hupont.hu

50. Védett Föld

► Föld és Természetvédelem: (Védett és kipusztult állatfajok - Védett növényeink) A Tasmán Tigris - (másnéven) - Az Erszényes Farkas. (Veszélyeztetettségi státusz: besorolás)

vedettfold.hupont.hu

51. BAKONYI KEMENCÉSHÁZ BAKONYBÉL Szállás Bakonybélben,Bakonyi vendégház ,

► Szállás, Vendégház,Utazás ,Kikapcsolódás mob.: 30/494-6985 www.szallasinfo.hu/bakonyihaz

kemenceshaz.hupont.hu

52. Szemétszállítás Budapest

► Konténeres szemétszállítás Budapest, 06 30 90 30 300, ünnepi, szelektív, olcsó szemétszállítás zsákos, konténeres formában.

szemetszallitasbudapest.hupont.hu

53. BONSAI PIAC KAPOSVÁR !!

► Bonsaiok,alapanyagok,yamadorik,szerszámok,tálak,hírdetések oldala!! Az oldal naponta frissűl!!!

bonsaipiac.hupont.hu

54. Kata Kert - Varázs! Különleges kerti bútorok és kert játékok kivitelezője!!

► "Ön megálmodja és mi elkészítjük" Kata Kert - Bútornál igényes és egyedi kerti építményeket talál. Szeretünk maximálisan megfeleni vásárlóinknak, rugalmasan kezeljük az egyedi kéréseket törekedve a lelkiismeretes és kíváló mukára kedvező áron.

kertvarazs.hupont.hu

55. NeNa

► ...Minden emberségben gazdagódo embert vár az oldal^^

nena.hupont.hu

56. Lelkes József

► Fordítások - Írások

iromanyok.hupont.hu

57. Díszmadarak

► Aki a Madarakat szereti, rossz ember nem lehet...

bird.hupont.hu

58. JOHNSON STREET DANCE HIPHOP SCHOOL

► AMERIKAI STILUSÚ HIPHOP ÉS STREET DANCE

johnsondancer.hupont.hu

59. PUSZTADOKTOR ÁLLATORVOSI, KERESKEDELMI ÉS SZOLGÁLTATÓ KFT

► Állatgyógyszerek, műszerek, takarmánykiegészítők, tápszerek kiskereskedelme, mezőgazdasági, -állatorvosi és vadgazdálodási szaktanácsadás

pusztadoktor.hupont.hu

60. Magyar Félvér Tenyésztők Országos Egyesülete

► AZ EGYESÜLET MEGÚJULT WEBOLDALA AZ ALÁBBI CÍMEN ÉRHETŐ EL: www.magyarfelver.hu

mfv.hupont.hu

61. Egészség, havi rendszeres jövedelem és egy kis extra!

► Ezt az oldalt azért hoztam létre ,hogy minél többen tudjanak azokról a lehetőségekről amik a sikerhez vezethetnek. Az egészség megtartása és a pénz megszerzése igen is lehet tudatos és terv szerű!

nyugdijasokert.hupont.hu

62. A pankrációról

► WWE az életem!!!

smackdown.hupont.hu

63. TÖRÖKSZENTMIKLÓSI RÓMAI KATOLIKUS PLÉBÁNIA HONLAPJA

► 5200. TÖRÖKSZENTMIKLÓS, SZENT MIKLÓS TÉR 1. TELEFON/FAX: +3656 390-395 IRODA TELEFONSZÁMA: +36309745488 EMAIL CÍM: rkplebaniatmiklos@freemail.hu

rkplebania.hupont.hu

64. Könyvelés

► "A jó könyvelő nem szükséges pénzkidobás, hanem hasznos befektetés"

konyvelesma.hupont.hu

65. Névnapi verses köszöntők, képeslapok - Pál Júlia tollából

► Különleges, verses névnapi köszöntők, képeslapok, nevek jellemzése, jelentése, saját versek

nevnapikoszontok.hupont.hu

66. Szólásgyűjtemény - szólások, szóláshasonlatok és jelentésük

► A stílus maga az ember... Beszélj színesebben, elevenebben, képszerűbben! Értsd és használd a szólásokat!

szolas.hupont.hu

67. Kiadó szálláshelyek a Balatonon

► A Balaton déli partján található kiadó szálláshelyek, apartmanok, magánházak között találja meg a nyaralásához, pihenéséhez a legmegfelelőbb szállást! A vízparti apartmanoktól az olcsó házakig itt könnyen választhat!

irany-szallas.hupont.hu

68. RE - FLEXI - OK

► "Ágyúval verébre?!"

reflexiok.hupont.hu

69. Csápos emelő vizsgálat, javítás- csapos-emelo.hupont.hu

► Csápos emelő időszakos kötelező szakértő által végzett vizsgálata Budapesten, és országosan, javítás.

csapos-emelo.hupont.hu

70. Nádas-tó Önkiszolgáló Étterem

► Házias ízek, olcsó árak.

nadastoetterem.hupont.hu

71. Légy tudatos - Ismerd meg a másik valóságot ami állandóan jelen van!

► A pillanat pompája elkápráztat bennünket, kényszeresen fecsegő elménk elnémul, és nem röpít ki minket gondolataival az itt és mostból.

elj-a-jelenbe.hupont.hu

72. érembolt (limited issue) Lapis András szobrászművész érmei

► Kedvező ár! Gazdag választék! Magas művészi színvonal, alacsony példányszám! Kapcsolat: +36 30 9 68 41 63

erembolt.hupont.hu

73. NAGY GÁZSZERVIZ KFT. Kazánjavítás, gázszerviz, gázszerelés 06204260249

► Gázkazánjavítás, karbantartás, cirkószerviz, gázszerviz és gázszerelés rövid határidővel Fejér megyében és Érden. Hivatalos márkaszerviz.

kazandoki.hupont.hu

74. OLCSÓ UJ CSOMAGOLÁS SÉRÜLT -SZÉPSÉGHIBÁS TERMÉKEK LEÉRTÉKELT ÁRON

► MINDEN EGY HELYEN ,ÉPITKEZIK,KERTÉSZKEDIK , SPORTOLNA VAGY JÖN A BABA??AMI NÁLLUNK NINCS AZT BESZEREZZÜK KÉRÉSÉRE KEDVEZMÉNYES ÁRON ÉS HÁZHOZ SZÁLLITJUK, HA KELL. TEL 06209978798 BPXVII KER .email:zolt@tvn.hu VÁRJUK KÉRDÉSEIT SEGITÜNK

olcso-easy.hupont.hu

 

Weblap látogatottság számláló:

Mai: 93
Tegnapi: 121
Heti: 326
Havi: 1 635
Össz.: 203 668

Látogatottság növelés
Oldal: Amiről az aláírásunk árulkodik
Grafológia - © 2008 - 2025 - zsugrafi.hupont.hu

A HuPont.hu ingyen honlap készítő az Ön számára is használható! A saját honlapok itt: Ingyen honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »